Fiedler Albert: Ismertető

[2012. május 08.]

Szabályok az iskolában

Szabályok az iskolában – Magatartáskezelés, fegyelem, biztonságos tanulási környezet (Szerkesztette és adaptálta Fehér Márta, SZIA könyvek, 2010. Budapest, Szabad Iskolákért Alapítvány)

Bevezetés

Dr. Fodor László szemléletesen ír az iskolai fegyelem fontosságáról: „A fegyelem fogalma és jelentősége. Vitathatatlan tény, hogy a tanítási-tanulási folyamat sikerességének egyik fontos előfeltétele a tanulók tudatos, felelősségteljes, normatisztelő és fegyelmezett részvétele a sajátos didaktikai tevékenységekben. Ugyanis az egyes tanuló fegyelmezetlen és helytelen viselkedése károsan befolyásolja nemcsak magának a szabálysértő tanulónak a megfelelő fejlődését, hanem az egész osztály elvárt tanulmányi előmenetelét is”1

Azzal kezdem, hogy miért ezt a könyvet választottam? Tíz éve tanítok egy gimnáziumban történelmet. A pedagógiai munka egyik legfontosabb fundamentumának tekintem a fegyelem kérdését. Véleményem szerint nélküle nem beszélhetünk megfelelően működő szakmai munkáról sem. Ezzel a kényes témával a mindenkori alkotók nem szívesen foglalkoznak. Megörültem, mikor megláttam, hogy e munka pont erre vállalkozik, rögtön egy „na végre” érzésem támadt…

A könyv célja

A könyv célja a hazai irodalomban e témában jellemző űr kitöltése. Egy teljesen új megközelítésben prezentálja a témát. A szerzők hitvallása szerint a szabályok a gyermekek számára tanulhatóak, leghatékonyabban olyan módon, hogy ők is „megharcolnak” létrehozásukban, illetve fenntartásukban. Ezt támasztja alá az is, hogy mindnyájan tudjuk, a legjobban mi emberek a saját tapasztalatainkból tanulunk. Felvállalja a ma még nehéznek számító „partizánharcot”, hiszen megfelelő önfegyelemmel rendelkező gyermek nevelése a cél.

Másik „missziója” a pedagógusoknak való segítségnyújtás a mindennapokban. Ezt is teljesíti, hiszen rendkívül hasznos konkrét osztálytermi példákkal mutatja be a szabályok megteremtésének folyamatát. Konkrét megoldási javaslatokat is felidéz, ugyanakkor leszögezi azt is, hogy nincsen egy biztos recept, hanem a szemléletet kell elsajátítani.

A kollegiális együttműködés elterjesztésére is vállalkozik e munka. A mai magyar pedagógus társadalomnak óriási szüksége van (lenne?) erre. A tanárok közötti iskolai együttműködés a szerzők szerint a modern iskola jellemzője. Ezzel teljesen egyet lehet érteni, hiszen minden tanárnak közös célja a diákok oktatása-nevelése, s egymás munkáját támogatva ez sokkal hatékonyabbá válhat.

Formai jellemzők, szerkezet

A könyv 124 számozott, A/4-es méretűnél valamivel kisebb oldalakból áll. Tehát viszonylag vékony, kis helyigényű, könnyen forgatható. Borítója a színek kavalkádját jeleníti meg, különböző motívumokkal. Ez érdekessé, figyelemfelkeltővé teszi a könyvet. A tartalomjegyzék a mű elején található, kellően részletezett. Kis részegységekből épül fel, melyek így könnyen beazonosíthatóak, megtalálhatóak. Rendkívül jó a felépítés, hiszen egy könnyen követhető rendszert teremt. Másrészt teljesen életszerű. Az alapozó szakasszal kezd, mikor az ember egy új közösséggel találkozik. Ezt követi a közös szabályalkotás, majd azok működése. A következő kihívás a fegyelem fenntartása, majd megsértésének következményei. A könyvet két speciálisnak nevezhető helyzet zárja egyéni (magatartási nehézségekkel küzdő gyerekek) és közösségi (nehéz osztály) megközelítésben.

Tartalmi jellemzők

Nagyon tetszik, hogy egyértelműen látszik, hogy gyakorló pedagógusok vettek részt a könyv megalkotásában, s a külföldi irodalmat felhasználva a magyar valósághoz igazították a mondanivalót, saját tapasztalatok alkalmazásával. Nem elméleteket prezentál, gyakorlati útmutatást ad, jó értelemben véve „ott van rajta a krétapor”. Ahogy elkezdtem olvasni, a benne említett konkrét szituációk felelevenedtek bennem, amikor évekkel ezelőtt saját magam éltem át ezeket. Be kell, hogy valljam, hogy talán nem is mindig megfelelően reagáltam le bizonyos helyzeteket. Az egyes fejezetekből a számomra legérdekesebb részt emelem ki, s kísérlem meg bemutatni.

Az alapozó részben számomra a legérdekesebb a nehezen kezelhető osztállyal való első találkozáskor ajánlott „recept” volt. Azt tapasztaltam, hogy saját példán, hogy valóban nem válik be a kiabálás, de a „megvárom a csendet” magatartás sem. A könyvben ajánlott beszélgetés kezdeményezése kombinálva a névtanulással bizalmat alapoz meg a felek között. Ráadásul a pedagógus nem veszíti el vezető szerepét. Ha a csoport egésze kezelhetetlen, forduljunk az idősebb kollégákhoz tanáccsal is teljes mértékben egyetértek. Ezen a pályán a megszerzett tapasztalat ugyanis aranyat ér”. Javítja a kollegiális szellemet is, mely alapja a jól működő tantestületnek. Véleményem szerint az iskolán belüli problémák egy jelentős részét ugyanis az okozza, ha a tantestület egy adott probléma esetén nem „zár össze” megfelelően.

A közös szabályalkotás résznél a magatartás-szerződés keltette fel leginkább érdeklődésemet. Ennek az lehet a magyarázata, hogy jelenlegi osztályomban is panaszkodnak egyes kollégák a fegyelemre. A leginkább azért tartanám célravezetőnek, mert vallom azt, amiért az ember megdolgozik, azt sokkal jobban megbecsüli. Ennek létrehozása az osztályfőnök számára nagy kihívás. A könyv azonban kifinomult érzékkel próbál felkészíteni a váratlan helyzetekre is, legyen az teljes ötlettelenség, vagy akár túl rövid távú gondolkodás. A szabályok működés közbeni bemutatásánál leginkább a konkrét példát bemutató szerepjáték tetszett. Nagyon fontosnak érzem, hiszen napjainkban sajnos az egyik leggyakrabban előforduló iskolai problémát jelenti. „A társak zavarása nélkül bejönni a terembe” szerep eljátszása azért tűnik számomra célravezetőnek, mert ebben a helyzetben az egyik tanuló sem szeretne „leégni” azzal, hogy nem tudja megoldani a feladatot. Annak megbeszélése is kiváló ötlet: „Miért gondoljátok, hogy aki így viselkedik, az segít vele a többieknek? Hiszen pozitív értékeket közvetít egymás irányában, s ez javítja az osztályközösséget is.

A nyelvezet résznél a humorérzék megőrzését tartom a legfontosabbnak. Ez saját pedagógiámnak i s az alapja. Ki kell ugyanis használnunk nekünk pedagógusoknak is, hogy nevetni alapvetően minden ember szeret. A legkényesebb szituációkon is átsegíthet minket a tanteremben. Én elsősorban a helyzetkomikumban hiszek (a viccmesélésben nem). A magam részéről minden pedagógus munkaköri kötelességévé tenném a humorérzéket. Vajon a jelenlegi tanárok hány százaléka maradhatna a szakmában?

A fegyelem fenntartása résznél a zavaró magatartás tanórai kezelése volt nekem a leginkább tanulságos. Itt is két helyzet gondolkodtatott el. Az egyik „Figyelj rám, kérlek!” és a „Figyelj rám, köszönöm!” közötti különbség. Meglepő, de belátható, hogy az utóbbi indokolt, hiszen a diáknak tudnia kell, hogy ez elvárás felé. A másik olyan, melybe az ember nem szokott belegondolni, de igaz: az egy diákkal való konfrontálódás, hatással van az egész osztály viselkedésére., átalakíthatja azt.

A fegyelem megsértésénél tárgyalt késleltetett következmény alkalmazása adott körülmények között igen célravezető lehet. Ha a tanuló adott pillanatban felfokozott idegállapotban van, például az ilyen jellegű szankcionálásnál a büntetéskor már lehiggadt, s ezzel elkerülhetünk egy sor későbbi konfliktust. De természetesen nem minden helyzetben alkalmazandó, hiszen a pedagógusnak az esetek többségében azonnal következményt „produkálnia”.

A nehezen kezelhető gyerekeknél szóló résznél a káromkodást taglaló volt nekem a leginkább elgondolkodtató. A pedagógus valóban hajlamos sokszor csak magát a „csúnya szót” meghallani, s annak jellemzőivel egyáltalán nem foglalkozni. Pedig ennek valóban nagy jelentősége van, nem beszélve arról, hogy ma már sajnos állandó szófordulattá is vált a káromkodás. Egy dolog azonban biztos szerintem, hogy szó nélkül elmenni mellette semmikor sem szabad.

A kollegiális kapcsolatok egyik legnagyobb akadályozó tényezője szerintem az, hogy a kollégák nem mernek egymástól segítséget kérni. A könyv is azt emeli ki, hogy ennek legfontosabb oka, hogy senki sem ismeri el szívesen gyengeségét, fegyelmezési nehézségeit. Talán ez is oka annak, hogy a tanárok nem szívesen mennek be egymás órájára sem (pedig ez a tapasztalatszerzés egyik legfontosabb formája). Rendkívül fontos egymás segítése, de véleményem szerint a diákok tiszteletét minden pedagógusnak saját magának kell kivívnia.

Összegzés

A könyv legnagyobb erejét abban látom, hogy szisztematikusan gondolták végig a szerzők az egyes osztálytermi helyzeteket, s maximálisan „kifacsarták”. Ezáltal nagyon sok szituációra készülhetünk fel általa, megismerve egyes megoldási alternatívákat. A másik pozitívuma az, hogy egy „pedagógiai vezérfonalat” ad az olvasó tanárnak, ezáltal személyiségfejlődését is elősegítve.

Végezetül egy idézet talán a legfontosabb szabályról: „A legegyszerűbb és legrövidebb erkölcsi szabály abban áll, hogy lehetőleg minél kevésbé szolgáltassuk ki magunkat másokkal, mi magunk viszont minél többet szolgáljunk másoknak. Lehetőleg minél kevesebbet követeljünk másoktól, és lehetőleg minél többet adjunk nekik.”2 (Lev Tolsztoj)

--

Jegyzetek

1 Dr. Fodor László: Az iskolai fegyelem egyes pszichológiai kérdései http://www.oracler.ro/fodlink/iskolai%20fegyelem.html (Utolsó letöltés: 2012. 04. 26.)

2 http://www.citatum.hu/szo/szab%E1ly (Utolsó letöltés: 2012. 04. 26.)

Lásd még...