Cím: 1111 Bp, Budafoki út 17/a. Telefon: 06 1 279 1241 Nyitvatartás: Minden hétköznap 10-18 óráig.
Adománybolt mentheti meg kooperatív szellem és tanulás elterjesztőjét az iskolákban: a Szabad Iskolákért Alapítványt
Van, aki ruhákat hoz, de tankönyvekért jön, az egyetemisták pedig jegyzeteiket is bevihetik, hátha másnak még hasznára válnak. Mindenhez párszáz forintért lehet hozzájutni, az élmény azonban jóval több, mint amit az olcsón beszerzett tárgyak öröme jelenthet. A Szabad Iskolákért Alapítvány (SZIA) mellett 2013. január 6-tól helyet kapott a SZIA Adománybolt is. Ide az első látogatást követően már nem pusztán vásárolni tér vissza az ember, hanem segíteni is – nemcsak a rászorulóknak, hanem közvetve magának az alapítványnak is.
A világirodalom remekei, tankönyvek és jegyzetek , ruhák, kiegészítők, játékok és konyhai eszközök –többek közt ezektől roskadoznak a Budafoki út 17. szám alatt található adománybolt polcai. Vannak olyan könyvek, melyekhez már 100-200 forintért hozzá lehet jutni, de a ruhákért sem kérnek sokkal többet. Új portékák folyamatosan érkeznek, egyre több ugyanis az adományozó és velük együtt a vásárlók száma is lassacskán, de folyamatosan nő. Van, aki a szemben lévő Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre igyekezve tér be, de már olyanra is volt példa, aki jó pár megállóval előbb szállt le a buszról, mert utazás közben észrevette az üzletet.
Mi is az adománybolt?
Ez a 40. adománybolt, amely az országban nyílt. Bár itthon még viszonylag kevesen ismerik őket, a nyugati országokban már nagy hagyománya van az ilyen jellegű üzleteknek. Ide bárki beviheti a már feleslegessé vált tárgyakat: legyen szó könyvekről, ruhákról, játékokról, vagy egyéb, mások számára még használható „kincsekről”. Pénzt senki nem kap a behozott holmikért, az üzlet ezeket ingyen veszi át, majd nagyon olcsón adja tovább – így segítve a rászorulókat –, a bevételt pedig egy alapítvány, vagy civil szervezet kapja. Jelen esetben a Szabad Iskolákért Alapítványt segíthetitek a vásárlással, mely már több mint tíz éve a kooperativitás meghonosításáért, valamint a demokratikus, személyközpontú iskolákért és ilyen pedagógiai módszerek elterjesztéséért dolgozik. Mindemellett a pedagógusképzés megújítására koncentrál. Mindezt tanári kézikönyvek adaptálásával és írásával, tanároknak szóló képzésekkel és tréningek tartásával és tanulást segítő alternatív eszközök és módszerek kidolgozásával tette és teszi jelenleg is.
Az alapítvány vezetői annak idején olyan értelmiségi befogadó hely működtetését tűzték ki célul, amely hozzájárul ahhoz, hogy a magyar iskola – alap-, közép- és felsőfokon egyaránt – olyan hely legyen, ahol a benne lévő egyének belső szabadsága kibontakozik, önbecsülésük megerősödik és fejleszthetik azokat a készségeiket, amelyek segítenek a másokkal való együttműködésben.
Kincsestár a semmiből
„Az Adománybolt szinte a semmiből lett: még a berendezést is a barátok és az ismerősök hordták össze a saját lakásukból” – meséli Czike Bernadett, a SZIA szakmai vezetője, akitől azt is megtudom, hogy az indulás nehézségeit tovább fokozta az a szükséghelyzet, amely ennek a XI. kerületi kincsestárnak az életre hívását körülvette. „A Szabad Iskolákért Alapítvány ugyanis már két éve a fennmaradásért küzd. „Régóta szerettünk volna egy Szülő, gyerek, pedagógus központot létrehozni szolgáltatásokkal, programokkal, képzésekkel, de ehhez mindenképpen egy nagyobb induló tőkére lett volna szükség. Többször pályáztunk ezzel a programmal, de sajnos egyszer sem nyertünk. Az Adományboltot ezért úgy is hívjuk: Szülők, Iskolák Adományboltja (SZIA) és törekedni fogunk arra, hogy ennek a közönségnek továbbra is speciális kínálattal és programokkal szolgáljunk”. – mondja a szakmai vezető. Mások segítésének szándékán túl, azért is hoztuk létre a boltot, hogy az alapítványt megmentse” – veszi át a szót Menczel Éva, ügyvezető, boltvezető. Emellett persze hangsúlyos szempont volt – ahogyan ő fogalmaz –, hogy az alapítvány működésével összhangban, a kooperativitás, egymás segítése és a tolerancia kerüljön a bolt tevékenységének középpontjába.
Másnak még hasznára válhat
Ezek a célok mára világossá váltak, sokáig azonban keresték a módját, hogy az alapítványhoz tartozó helyiséget, minél jobban kihasználják úgy, hogy a környéken lakó és dolgozó embereknek, diákoknak, szülőknek, pedagógusoknak is egyaránt jó szolgálatot tegyen. Nagyon sokat gondolkodtunk, mi legyen, aztán felmerült az adománybolt ötlete, mely azonnal megtetszett mindenkinek, hiszen éppen az együttműködésről, egymás segítéséről szól” – mondja Czike Bernadett hozzátéve, hogy a boltnak közösségteremtő funkciót is szánnak. Szerinte az emberek legtöbbször beszélgetni jönnek ide, közben pedig magukkal hozzák azokat a holmikat, amelyek már rég a szekrény mélyén hevernek, de másnak még hasznára válhatnak. Ez az adománybolt – mint az a beszélgetés során kiderült – sok dologban különbözik a többitől: itt például a könyveket viszik a leginkább, és nem a ruhákat. Nem is csoda, hiszen a választék remek: az idegennyelvű, szépirodalmi művektől kezdve az egyetemi szakkönyveken át, pedagógiai, pszichológiai műveket, gyerekkönyveket, művészeti kiadványokat és már elvétve egyetemi jegyzeteket, tankönyveket is lehet találni.
Tudást, szellemi adományt is fel lehet ajánlani
A tárgyak mellett azonban sokkal értékállóbb dolgot, tudást is lehet adományozni, bárkit szívesen látnak előadást, vagy képzést tartani. Sőt Czike Bernadett örömmel újságolja, hogy már érkeztek is ilyen jellegű felajánlások. „Egy fővárosi iskola művészeti képzést fog tartani, jelentkezett egy szülő, aki tanároknak szóló tréninggel érkezik, és még Barkóczi Ilona, híres pszichológus is jelezte, hogy szívesen adományozna ily módon: február 17-én, 18 órától az intelligenciáról és a kreativitásról tart majd előadást.” Emellett egyetemistákat is szívesen várnak, akik szaktól függetlenül oszthatnának meg dolgokat arról a területről, melyben kimagaslóak. Menczel Éva szerint nagyon fontos, hogy a bolt működése során is mindig hangsúlyos szerepet kapjanak a neveléssel kapcsolatos dolgok, „hogy az a szál, amelyről indultunk, megmaradhasson”.
HVG, 2014
Czike Bernadett, szakmai vezető,
Menczel Éva boltvezető (telefon: 06 1 279 1241)
A Szabad Iskolákért Alapítvány feladatkörébe tartozik a művészeti tevékenységek támogatása is. 2015 szeptembere óta bővültünk a SZIA+ nevű kreatív alkotóműhellyel és bemutatótérrel. Lehetőséget biztosítunk a fiatal iparművészek számára, hogy kiállíthassák nálunk munkáikat, valamint különböző kézműves foglalkozások keretében közelebb szeretnénk hozni az embereket és megismertetni az alkotás örömét.
Nyitvatartás: hétfő-péntek 12:00-18:00
Szeretettel várunk!